Körömpörkölt


Idejét sem tudom,hogy mikor készítettem utoljára körömpörköltet ,így már éppen itt volt az ideje.Nagyon szép körmöt vettem  a hentesnél 5-öt 4 felé vágta,gyönyörű,szinte egy szőr szál sem volt rajta,sok dolgom nem volt a megtisztításával.A apróra vágott hagymát zsíron üvegesre pároltam,beletettem a pirospaprikát egy csöpp vizet tettem hozzá,hogy nehogy megégjen a pirospaprika,majd hozzá adtam három evőkanál lecsót,mehetett a köröm bele,fűszereztem,só egy, pici bors,és kettő gerezd fokhagyma apróra vágva,felöntöttem annyi vízzel,hogy az egészet ellepje és kb 3 óra alatt puhára főztem,köretnek sós köményes vízben főt krumplit készítettem hozzá.

Hozzávalók:
5 egész köröm
3 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3ek lecsó(vagy 1 paradicsom és paprika)
zsír,só,bors,pirospaprika

Köret:
kb 2 kg burgonya
só, őrölt kömény

15 megjegyzés:

  1. A körömpörköltöt szeretem is, meg nem is. Az íze fantasztikus, de én inkább csak a szaftját eszem krumplival, a többi nekem nem igazán kívánatos. Sorry!

    VálaszTörlés
  2. Imádom!!! Dittus igazán kedvemre való lenne ez a pörkölt, most szívesen meguzsonnáznám. Nálunk is nagyon régen volt már, pedig még a disznóvágásról megvannak a körmök.
    Mi újság felétek, hogy van az a kis tündérbaba???:)

    VálaszTörlés
  3. Én imádom a körömpörköltet, csak az a baj, hogy a család nem, így csak ritkán készítem. Én bele szoktam főzni a szaftba a krumplit. Ez az az étel, amiből a husit kézzel szoktam kienni és szerintem akkor sikerült a legjobban, ha az ember ujjai összeragadnak :)

    VálaszTörlés
  4. Hobbychef,sokan vannak ezzel így,de a szaftos friss kenyérke is nagyon finom:-)

    Gizus,ha sietsz még jut belőle,ha meg van is körmöd akkor ne nagyon várakoztasd:-)Köszönjük,jól vagyunk,nagyokat eszünk és nagyra növünk,ma voltunk a ligában és majd egy kilót híztunk egy hónap alatt,na és csak anyatejcsipből!:-)Fannikánk is jól van nagy csajszi már 9-én volt 3 éves:-)Puszi.

    Csongi,hála az égnek nálunk mindenki szereti,még a 3 éves kislányunk is,igen úgy szerintem is finomabb ha egybe hozzáfőzöd a krumplit,de akkora lábasom nem volt:-)Ahogy mondod,jó ragacsosan az igazi,ez olyan volt:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dittus gyönyörű szép, és nagy lehet már az a tündéri fiúcska. Nagyon szépen fejlődik, ha ilyen sokat hízott egy hónap alatt. Szerencsére van jó erős tejecskéd, nincs is annak párja. Fannikának utólag boldog születésnapot kívánok. Ő már nagylány, biztosan szereti babusgatni a tesóját. Puszilom az egész családot.:)

      Törlés
    2. Gizusom,köszönjük,szépen Fannika nevében is,hála az égnek van tejem bőven,meg jó laktató is,már le is fagyasztottam több mint 3 litert,reméljük lesz még egy jó pár hónapot,Fanninál másfél éves koráig volt:-).Puszilunk.

      Törlés
  5. Ditta én is szeretem, gusztán készítetted el! :)

    VálaszTörlés
  6. Ezer meg egy eve nem ettem koromporkoltet! Most szivesen odaulnek az asztalhoz, es kernek egy masodik fordulot is ;-))))

    VálaszTörlés
  7. Én pedig még soha nem ettem körömpörköltet, de nagyon meghoztad a kedvemet hozzá:)

    VálaszTörlés
  8. Ütős! A férjem nagyon szereti. Hogy vagytok? Jól viselkedik a babuci?

    VálaszTörlés
  9. Ditta, ez fantasztikus!! Holnap elmegyek körmöt venni :D !!

    VálaszTörlés
  10. Tudom, hogy nagyon későn van, de én most mégis kérnék belőle!:)

    VálaszTörlés
  11. Mary,tudjuk mi hogy mi a finom:-)

    Anazar,ha sietsz akkor még jut belőle:-)

    Kati,akkor gyorsan pótold be ,mert nagyon finom:-)

    Petra,köszönjük,jól vagyunk,áldott jó baba,eszik alszik,meg nagyon nagyra nő:-)

    Marika,köszönöm,megyek majd megkuksizom:-)

    Nelliek,az biztos,hogy nehéz ellen állni,Fannikánk,még este nyolckor is kért belőle:-)

    VálaszTörlés
  12. Imádom! Föleg mikor jó ragacsos ,cuppogós .

    VálaszTörlés
  13. Egy pici,csakis úgy a finom ,ez kitétel a körömnél:-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Látogatotság: