Pókerasztal torta 2.




Egy fiatalember 23. születésnapjára készült ez a torta,az volt a kérés,hogy pókerasztal legyen,szerepeljen rajta 2 db káró kilences, a beceneve és az életkora,kerüljön még rá a tortára.Kakaós piskótát sütöttem 2 db-ot,és csokis tejszínes megy krém került a belsejébe, a díszítés és a bevonás fondant-tal történt.

Sólet



Ma sóletet készítettem ebédre,nagyon régen készítettem már,és ettünk volna már nagyon:-). Anno gyerekkoromban a házban ahol laktunk, lakott egy zsidó néni, anyukám tőle kapta a receptet. Persze az eredeti recept ahogy Ő készítette, libahússal van, de én marhahússal szoktam készíteni .
A babot előző este beáztattam.Ma reggel a római tálat kizsíroztam, és elkezdtem a hozzávalókat lerakni benne. Egy sor bab, majd a tetejére gersli, apróra vágott vöröshagyma, fokhagyma, felszeletelt marhahús, és füstölt hús, egy kanál zsír, majd ismét egy sor bab, gersli, hagyma, fokhagyma, marhahús, füstölt hús, majd a végét babbal zártam, egy picit megsóztam, pirospaprikát szórtam rá, egy kanál zsír ment a tetejére, és felöntöttem vízzel, hogy ellepje, lefedtem, és ment a sütőbe, 3 órán át rajta volta tál teteje , az utolsó órában levettem a tetejét a tálnak,és úgy hagytam főni,hogy elpárologjon a felesleges lé,hogy jó sűrű szaftos legyen. A végén külön lábasban főtt tojást készítettem hozzá(a tojás házi nagymamám tyúkjai tojták:-) ). Odarakni nem sok munka, a sülési ideje sok, de megéri, mert nagyon finom étel:-)

Hozzávalók:

50 dkg bab
15 dkg gersli
40 dkg marhahús
25 dkg füstölt hús
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só, pirospaprika
zsír, víz
tojás

Diós kosár



Egy rokonunk megkért,hogy süssek neki diós kosárkát,mert nagy kedvenc a család körében és a kislányát a névnapján nem tortával ,hanem inkább süteménnyel szeretné meglepni.
A receptet régebben a sógornőm anyósától kaptam,de még soha nem készítettem el ez volt az első alkalom:-).A lisztet,porcukrot sütőport,vaníliás cukrot egy nagy tálba szárazon összekeverem,majd vajat belemorzsolom,azzal is összegyúrom,majd hozzáadom a tojássárgáját,meg a tejfölt,és ezzel jól összegyúrom,egy jó kis linzer tésztát kapok.A kosárformákat olvasztott zsírral alaposan kikenem,majd kibélelem a tésztával,kb-3-4 mm vastagon,egy kis kanál lekvárt teszek az aljára,majd a tetejére,az elkészített diós habos krémet,amit úgy készítek,hogy a tojásfehérjéket gőz felett cukorral kemény habbá verem,majd  a diót hozzáöntve , a citrom levét is hozzáadva óvatosan összeforgatok,hogy ne törjön a hab,majd az így elkészített kosárkákat tepsire teszem,előmelegített sütőben 180 fokon-kb 15-18 percig sütöm,amikor kiveszem a sütőből hagyom egy picit hűlni és még melegen kiveszem a formából.
Hozzávalók:(ez a mennyiségből kb 30-35 kosárka lesz)

A tésztához:

40dkg liszt
20dkg margarin
10dkg porcukor
3 tojássárgája
1cs vaníliás cukor
1cs sütőpor
3ek tejföl

A diós habhoz:

3 tojásfehérje
20dkg darált dió
20dk porcukor
1ek citromlé,vagy egy negyed citrom leve
kb. 10 dkg lekvár a kosárka aljára.

Szív alakú ékszerdoboz torta






Anyósom születésnapjára készítettem ezt a tortát, valami szépet szerettem volna készíteni,így gondoltam készítek egy szív alakú ékszerdoboz tortát.Vaníliás piskótát sütöttem a belsejébe csokoládés tejszínes krém került,a díszítés fondant-al történt.Először  az aranyszínű,gyöngyök,pirosak voltak,csak nagyon nem illett oda,végül átfestettem aranyszínűre:-)

Kardinális torta





Anyukámnak most,volt a névnapja ,és a kedvenc süteménye a kardinális,úgy gondoltam meglepem vele,még soha nem készítettem ilyen süteményt,így kerestem a netten egy receptet, találtam is  itt,ez alapján készítettem el.De mivel,hogy mégis ünnepélyesebb legyen kicsit kidíszítettem.
Először is a tojások fehérjét kemény habbá vertem a cukorral gőz fölött, majd a tojások sárgáját, az egész tojásokat,  a porcukrot, a vaníliás cukrot jól összedolgoztam a turmix géppel, majd beledolgoztam a lisztet is. Aztán egy 40*30-as tepsit kibéleltem két darab sütőpapírral úgy, hogy a tepsi oldalán is felhajtottam, és középen is felhajtottam, hogy összeérjenek(ha megnézed a linket, ott a képeken jól látszik hogyan).A fehérje masszát habzsákba töltöttem, és három-három csíkot nyomtam ki, hogy a sárga masszából két-két csíkot tudjak közé önteni.(A linken ez is jól látszik.)Szóval két tésztát kell kapnunk, amik egy tepsiben sülnek, egymás mellett, sütőpapírral elválasztva egymástól.Mindkét tészta három csík tojásfehérje masszából és közte két csík sárga masszából áll. Majd mikor ezzel megvoltam, akkor előmelegített sütőben 150 fokon 25 percig sütöttem..
Mikor kész kihűtöttem, lehúztam az aljáról a sütőpapírt, és mindkét tésztát megkentem barack lekvárral. Végül a tejszínt kemény habbá vertem, hozzákevertem egy evőkanál kávét, és ezzel megkentem az egyik tésztalapot, a másik tésztalapot ráborítottam a lekváros részével lefelé, majd mivel névnapra készült ezért habbal, és fondant rózsákkal díszítettem.A félbevágott torta a képen nem lett a legjobb, mert sajnos,csak mobillal tudtam fényképezni.
Első ránézésre bonyolultnak tűnt, de cseppet sem volt az, és egy nagyon finom könnyű sütemény.

Hozzávalók:

A fehérje masszához:
8 db tojásfehérje
180 g cukor
A sárga masszához:
2 db egész toját
4 db tojássárgája
55 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
55 g liszt
A töltelékhez:
barack lekvár
250 ml tejszínhab
1 ek főzött kávé

Nyuszi torta







Egy fiatal lány mindene a nyuszik,és a születésnapjára egy nyuszis tortával szerette volna meglepni a barátnője.
Csokoládés piskótát sütöttem 2 db 5 tojásost (másfelet használtam fel belőle,csokoládés meggyes krém került a belsejében,a bevonás és a díszítés fondant -tal történt.

Hello Kitty torta





Egy barátunk kislányának a 2. születésnapjára készült ez a torta,Hello Kitty a kedvence ezért esett erre a tortára a választásuk,2 db csokoládés piskótát sütöttem(más felet használtam fel) ,vaníliás tejszínes erdei gyümölcsös krém került a belsejébe a recept itt található.A borítás fondant-tal lett burkolva,remélem fog neki tetszeni,meg ízleni:-)

Részeg szelet



Sógornőm névnapjára sütöttem ezt a süteményt,mert ez a kedvence:-)
Már egy párszor megsütöttem  ezt a süteményt, a receptet Tóthné Pánya Marianna:Házi sütemények könyvéből való.Két receptes könyve van ez a Házi sütemények, és a Házi ételek című. Én nagyon szeretek belőlük sütni-főzni. Ajánlom mindenkinek.
A piskótához a tojásokat ketté választjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a porcukorral, majd hozzáadjuk a rétes lisztet, a sütőport, a bort, a kakaót és a csipet sót. A tojások fehérjét felverjük, és beleforgatjuk a masszába. A tepsi alját sütőpapírral béleljük, az oldalát zsírozzuk, lisztezzük. Beleöntjük a masszát és 150 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük.
A sárga krémhez a tojások sárgáját összekeverjük a vaníliás cukorral, a tejjel, és a liszttel, és sűrűre főzzük, majd hűtjük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, aztán a két masszát összekeverjük.
A kihűlt lapra kenjük a sárga krémet. A tojásfehérjéket a vaníliacukorral, és cukorral gőz felett kemény habbá verjük, rákenjük a sárga krémre, és csokoládét reszelünk rá.
A sütemény igazán akkor finom, ha már két napot állt, és jól összeért, de erre nem sokszor van ideje,mint ahogy most sem volt,mert ahogy készen lett szinte egyből szeletelve lett,meg is rogyott egy picit,tehát,az ízek miatt és a szeletek formája miatt is érdemes várni legalább egy napot:)

Hozzávalók:

A tésztához:
6 tojás
15 dkg porcukor
8 dkg rétesliszt
3 dkg kakaópor
1 csomag sütőpor
1 ek bor
csipet só

Krém:
6 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
2 ek liszt
3 dl tej
15 dkg porcukor
25 dkg margarin
Hab:
6 tojásfehérje
1 csomag vaníliás cukor
30 dkg kristálycukor
+ reszelt csoki a tetejére

Mustáros karaj-zöldséges rizzsel+díjak



Volt a fagyasztóban egy jó nagy karajom,és már nagyon régen volt mustáros karaj,így határoztam el a mai ebédre a mustáros karajt -zöldséges rizzsel.
A húst felszeleteltem ,megmostam.kiklopfoltam,sóztam borsoztam,egy kiolajozott tepsibe raktam,fokhagymát aprítottam rá megkentem mustárral,alufóliát tettem a tepsire  40 percig pároltam a húst a fólia alatt,mikor levettem a fóliát a tepsiről ,tejföllel megkentem a tetejét ,sajtot reszeltem rá ,és visszatoltam,már alufólia nélkül addig amíg a sajt megpirult rajta.
Közben megfőztem a rizst ,másik lábasban a zöldségeket vegetás vízben,amikor kész lett összekevertem a zöldséget a rizzsel. Nagyon finom volt,nem is tartott sokáig:-)

Hozzávalók:

1kg sertés karaj,csont nélkül(valamivel több volt)
6-7 gerezd fokhagyma
4-5 ek mustár
só ,bors
1 kispohár tejföl
10 dkg trappista sajt
25 dkg rizs
20dkg zöldségkeverék


Ismét kaptam egy  virtuális baráti ölelést,most Edó, és Pici Juci,volt olyan kedves,hogy megtisztelt ezzel a díjjal,amit nagyon szépen köszönök mind a kettőjüknek,nagyon kedvessek,hogy gondoltak rám:-)
Mivel,már megkaptam azt a díjat előzőekben,így most nem adnám tovább személy szerint senkinek,hanem ajánlom minden kedves blog társamnak,meg aki olvassa az oldalamat.

Szívtorta 3.



Julianna névnapra kértek a gyermekei az anyukájuknak egy egyszerű díszítésű a szívtortát,2 db vaníliás piskótát sütöttem (ebből másfelet használtam fel) belül vanília krémes erdei gyümölcsös krém van, a receptet nem írom le itt megtalálod ,a bevonás és a díszítés fondant-al készült.

Hot-dog kifli+egy díj



Már napok óta ettem volna  hot-dogot,tegnap este rám is jött,hogy most már nem várok tovább:-) de nem volt hozzá itthon kifli,kerestem egy hot-dog kifli receptet,meg is találtam E.Margit oldalán egy remek receptet,ezúton köszönöm.
A hozzávalókat beletettem a kenyérsütőgépbe,és 20 percig dagasztottam,20 perc pihenés ,majd 20 perc dagasztás,amikor ezzel megvoltam,liszezet felületre kiraktam a tésztát és 5 egyenlő részre elosztottam,majd négyzet alakúra nyújtottam(na minden volt csak négyzet nem:-) )
ezután az egyik sarkától elkezdtem feltekerni a szembe lévő sarka felé,majd amikor ez megvolt elvágtam egy pengével a közepénél,és egy sütőpapírral bélelt tepsibe raktam az egyenes kifliket,egy nejlont húztam a tetejére,és hagytam kelni kb. 50-55 percet,majd elvettem róla a fóliát,tojássárgáját összekevertem 2 ek vízzel és azzal megkentem a kiflik tetejét,és előmelegített sütőben 170 fokon 25 percig sütöttem,nagyon finom lett,tökéletesen olyan az íze mint a hot-dog kiflinek:-)
Hozzávalók,az eredeti recept E.Margitkánál megtalálható,én egy picit eltértem itt-ott,mert nem volt mindenem itthon:-)

35dkg finom liszt
15dkg rétes liszt
2,5dl tej
3dkg vaj
1ek só
1tk cukor
2,5dkg élesztő
1 tojássárgája és 2ek víz a kenésre



Kaptam megint egy virtuális ölelést most Adryentől amit ezúton is nagyon szépen köszönök,mivel,hogy már megkaptam ezt a díjat így most nem is küldeném tovább,hanem ajánlom minden kedves olvasómnak.

Kártyalap torta




Egy fiatalember 33. születésnapjára készült ez a torta, az volt a kérés ,hogy 33-as számú kártyalap legyen a többit rám bízták, kidíszítettem ,zsetonokkal,kártyalapok mintáival.Sütöttem 2 db 20x30cm-es.   csokoládés piskótát(ebből másfelet használtam fel) ,a belsejében meggyes csokoládékrém került,a díszítés fondant-tal készült.

Tepsiben sült bőrös sertéshús +egy díj



Vettem a hetesnél,gyönyörű bőrös sertéscombot,és úgy gondoltam megcsinálom hasonló módon,mintha csülök-pékné módra készítenék, egy-két dolgot változtattam. A húst ugyanúgy felraktam babérlevéllel, egész borssal, fokhagymával főni. Közben elkészítettem a krumplit. A megpucolt, felkockázott krumplit meglocsoltam olajjal, megszórtam sóval, ételízesítővel, és félre raktam. A hagymákat szintén megpucoltam, és négy felé vágtam. Mikor a hús megpuhult, egy kiolajozott tepsibe raktam, a bőrét beirdaltam, a húsos részét a főző vízben puhára főtt fokhagymával bedörzsöltem, sóztam, borsoztam, ételízesítővel és sertéssült fűszerkeverékkel ízesítettem, meglocsoltam száraz vörösborral. A krumplit és hagymát melléraktam, és 180 fokos sütőben 45 percig sütöttem, időnként meglocsolgattam a húst a levével.

Hozzávalók:

1 kg bőrös malaccomb
só,bors,vegeta,sertéssült fűszerkeverék
3-4 babérlevél
5-6 gerezd fokhagyma
2 kg krumpli
1 kg vöröshagyma
1 dl száraz vörösbor


És a díj ami szinte nem is díj,hanem egy virtuális ölelés,amit már kaptam,és én is tovább adtam,más kedves embereknek,így Latsiának is,és Ő is  viszonozta a virtuális ölelést amit köszönök szépen,nagyon örülök neki:-)Mivel,hogy már tovább adtam ,ezért most személy szerint nem szeretném tovább adni,hanem ajánlom ,minden kedves olvasónak,meg akiknek én is olvasom a blogját:-)

Csirkemell palacsintabundába-édes savanyúval+ Egy Díj:-)



Nagyon szeretem a kínai konyhát, ezért ma megpróbáltam hasonlót készíteni, mint a kínai gyorsbüfék illatos csirkéje, édes-savanyúval.Kisebb-nagyobb sikerrel ment.
A csirkemelleket kb. két órára fokhagymás tejbe áztattam, beraktam a hűtőbe. Közben készítettem egy sűrű palacsinta tésztát. Mikor a csirkét kivettem a hűtőből megsóztam, és a sűrű palacsinta tésztába mártottam, majd forró olajban aranybarnára sütöttem. A hétvégén a lidl-ben a táj konyha különlegességeit kínálták, ott találtam egy édes-savanyú mártást, amiben csalódtam ugyanis csípős volt. Egy ananász konzervet a levével együtt felraktam egy lábasba párolódni, majd hozzáöntöttem ezt az édes-savanyú(csípős) mártást.Egy kanál keményítővel besűrítettem, és kész volt a mártás. Rizst főztem mellé.
A palacsinta bundás csirkemell nagyon finom volt, a mártást kifogásoltam egyedül a csípőssége miatt, legközelebb másikat választok, mert az édes-savanyút viszont imádom.

Hozzávalók:

60 dkg csirkemell
1-2 dl tej az áztatáshoz
2 gerezd fokhagyma

A palacsinta tésztához:
2 tojás
1 dl tej

annyi liszt, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk
A mártáshoz:
Egy ananász konzerv
édes-savanyú mártás
1 ek keményítő
rizs



Ma megint nagy megtiszteltetés ért,kaptam egy újabb,Kreatív Blogger  díjat  Fahéj Cafétól,amit nagyon szépen köszönök,nagyon örülök a díjnak:-).Már én is megkaptam ,ezt a megtisztelő díjat,így most nem is adnám tovább,hanem ajánlom,minden kedves olvasómnak,és akiknek én is olvasom a blogját.

Zsemle



Margitkánál találtam egy nagyon jó és egyszerű zsemle-kifli receptet, ma ki is próbáltam,valóban nagyon egyszerű,és nagyon finom zsemlék lettek belőle.
Az összetevőket belekészítettem a kenyérsütő gép üstjébe és egy keverő ,dagasztó programot elindítottam,majd amikor kész lett,lisztes felületre borítottam,és 7 egyenlő részre  elosztottam,majd zsemléket formáztam belőlük és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem egy nejlont ráhúztam a tepsire és kb 1 órára félre tettem keleszteni.Amikor megkeltek a zsemlék,tejes- tojássárgájával megkentem és lenmagot,és szezámmagot szórtam a tetejére,és hideg sütőben 25 percig sütöttem,majd rácsra tettem és úgy hűtöttem.
Hozzávalók:

50dkg  finom liszt
1,5tk só
1kk cukor
3dl tej én 3dl vizet tettem bele
6dkg margarin
2,5dkg élesztő
1tojás,egy pici tej a kenésre
szezám mag,lenmag a szórásra,de nem szükséges,én sem szórtam meg mindegyiket.

Leveles tésztában sült csirkemáj-céklasalátával


Csirkemájas ételt ettem volna,így esett erre az ételre a választásom,leveles tésztában sült csirkemájra,és múltkor nagyon ízlett a almás céklasaláta így azt készítettem mellé a céklasaláta receptje itt található.
A céklasalátát már előző este elkészítettem, hogy jól összeálljon a mai ebédre. A májat megtisztítottam, megmostam, és tejbe áztattam kb. két órára. Majd egy pici olajat forrósítottam a hagymát megdinszteltem, majd hozzáadtam a májat, lepirítottam, megborsoztam, és fedő alatt puhára pároltam. Közben kinyújtottam a leveles tésztát, négyfelé vágtam. Mikor kész volt a máj, megsóztam, villával összetörtem, beletöltöttem a tésztákba, batyut csináltam belőlük, tojással megkentem a tetejüket, és szezámmagot, lenmagot, tökmagot, napraforgó magot szórtam rájuk, és előmelegített sütőben180 fokon kb. 15-18 percig sütöttem.



Hozzávalók a batyuhoz:

30 dkg csirkemáj
1 fej vöröshagyma
só,bors
1 fagyasztott leveles tészta
tetejére szezámmag, lenmag, tökmag, napraforgó mag
lekenéshez 1 tojás

Sárgarépa krémleves



A minap láttam Colors in the Kitchen-nél ezt a receptet ,és azóta alig vártam,hogy elkészítsem,és nem csalódtam benne,nagyon ízletes,és vitamindús ami most nem árt,ezúton köszönöm a receptet amit ajánlok mindenkinek!:-)
A sárgarépát,megpucoltam megmostam,apró kockára vágtam,a fokhagymát szintén megpucoltam apróra vágtam.Egy lábasban vajat melegítettem,ezen fonnyasztottam egy pár percig a répát és a fokhagymát,majd annyi vízzel,hogy ellepje felöntöttem,zöldségleves kockát tettem bele,sót, fehér borsot,és egy pici cukrot,majd puhára főztem a répát. Mikor megfőtt, félre húztam a tűzről, és botmixerrel összeturmixoltam. Hozzáöntöttem a tejszínt, és összeforraltam.
Hozzávalók:

10 szál sárgarépa(kb 1,5 kg)
2gerezd fokhagyma
vaj
só,fehér bors
1ek cukor(azért tettem bele mert nem volt elég édes a répa)
2db zöldségleves kocka
2dl tejszín

Újabb díjak

Az a megtisztelés ért,hogy újabb díjakat kaptam,ebből az egyiket már meg kaptam előzőleg Kreatív bloger díj,most Eszter volt olyan kedves hogy nekem adta ezt a díjat,amit nagyon szépen köszönök Neki:-),de most még sem adnám tovább mert már előzőleg  annak rendje módja szerint tovább is adtam nagyon kedves embereknek, tovább már személy szerint senkinek nem adnám,hanem ajánlom  mindenkinek aki ide téved és megtisztel,hogy olvassa a blogomat.

----------------------------------------------------------------------------------------
"Szeretem a blogod-egy virtuális baráti ölelés"



A másik díj,vagy talán ez nem is díj,hanem egy kedves gesztus,egy Szeretem a blogod virtuális ölelés,amit két fantasztikus embertől kaptam,Gizitől,és Vikitől,amit nagyon szépen köszönök Nekik,nagyon megtisztelőnek érzem,hogy rám gondoltak ,és ezúton vissza is küldeném nekik ezt az ölelést,kedvességet amit felém,meg gondolom még nagyon sokunk felé nyújtanak:-)
Akkor jöjjenek a szabályok.
Küldd tovább öt embernek linkeld be a nevüket,és egy pár szóban írd le,hogy miért kedveled őket,a blogukat,és küldesz egy virtuális ölelést.Nagyon nehéz dolgom van ,mert mindegyik blog tartalmas,ötletes,és mindenhol szeretek bolyongani olvasgatni,de hát csak öt embernek lehet tovább adni,de én az öt emberen felül ezt a díjat is mindenkinek szeretném tovább adni,aki olvassa a blogomat és akinek én is olvasom a blogját.

Cakeni-akit hihetetlen kreatívnak gondolok,gyönyörű tortákat készít,már az első pár mondatban amikor írtunk egymásnak,kiderült,hogy rokonlelkek vagyunk,és biztos hogy nem csak virtuális barátság lesz

Margitka,aki tudom,hogy nem szereti ezt a díjazásokat,de én ennek ellenére még is megtisztelném ezzel a díjjal,mert nagyon szeretek a blogján olvasgatni,nézelődni,nagyon tartalmas és ötletes:-)

Ottis,akinél mindig nagyon sok finomságot találok  nagyon ötletes,és isteni krém receptjei vannak:-)

Latsia,akinél  sok különlegességet találok minidig,tartalmas a blogja ,nagyon kedves jó indulatú mindig van egy pár kedves szava mindenkihez akihez betéved.:-)

Chef Viki,akit nagyon kedvelek a humoráért,a sok-sok finomságért amit mindig talál nála az ember:-)

Teljes kiőrlésű rozskenyér




Megszületett az első teljes kiőrlésű rozskenyerem is,Vikinél kerestem egy remek receptet megint:-),és nekiláttam elkészíteni.Picit eltértem itt ott,mert nem volt mindenem itthon hozzá,de a végeredmény az nagyon  jó lett,mármint az ízét illeti:-)
A vizet a joghurtot,cukrot,sót,és az ecetet beletettem a kenyérsütő üstjébe,majd a szárazon összekevert teljes kiőrlésű,és kenyér lisztet rákanalaztam a többi összetevőre,és a élesztőt rámorzsoltam a tetejére,majd elindítottam egy keverő dagasztó programot.majd amikor,kész volt hagytam egy tíz percet pihenni,és még egy 10 percig dagasztottam.Beletettem a kelesztőtálba,és kb 50 percig kelesztettem.majd lisztezett felületre borítottam,és kézzel kenyér formát formáztam belőle,és beletettem egy sütőpapírral kibélelt tepsire,majd ráhúztam egy fóliát és további 45 percig kelesztettem.Háromnegyed óra múlva levettem a fóliát róla és egy pengével bevagdaltam a kenyeret,majd vissza a nejlon és további 20 perc kelesztés.Addig bekapcsoltam a sütőt 200 fokra,alulra vizet tettem egy tálba,majd amikor letelt a húsz perc levettem a fóliát a kenyérről megspricceltem vízzel és betettem a forró sütőbe a kenyeret és 200 fokon kb 10-12 percig sütöttem,majd levettem a hőfokot 170 fokra és további 35 percig sütöttem,majd amikor kész lett rácson hűtöttem.
Hozzávalók,na egy picit itt nem úgy van ahogy a Vikinél találtam,mert volt egy pár dolog ami nem volt itthon:-)

40dkg BL80 kenyérliszt
15dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
2dl víz
1,5dl joghurt
1,5tk só
1kk cukor
1ek ecet
2,5dkg élesztő

Penne gazdagon



Nálunk  közkedveltek a füstölt húsból készült ételek, ezért is szeretjük ezt a tésztát,mert tele van füstölt kolbásszal,füstölt szalonnával,zöldségekkel stb,ezért is jó mert még sokféleképpen lehet kombinálni,ezért választottam ma ezt ebédre.
A szalonnát és a füstölt kolbászt felteszem egy serpenyőben sülni,majd mikor már egy picit összesült,és zsírt engedett,hozzáadom az apróra vágott hagymát fokhagymát,összepirítom,majd hozzáadom a gombát ,borssal fűszerezem ,és tovább pirítom az egésszel,majd felöntöm húsleves alaplével hozzáadom a zöldborsót,addig főzöm amíg a zöld borsó meg nem puhul,amikor már majdnem kész hozzáadom a paradicsomot,azzal rottyan egyet és kész van.Egy fazékban kifőzöm a tésztát és ha lecsöpögött az egészet összekeverem,tálalásnál sajtot reszelek a tetejére,nagyon finom és gyorsan elkészíthető étel.
Hozzávalók:

40dkg füstölt kolbász
20dkg füstölt kolozsvári szalonna
1 fej hagyma
2gerezd fokhagyma
30dkg gomba
1 doboz hámozott paradicsom
0,5 l húsleveslé
0,5 kg zöldborsó
bors
a tetejére reszelt sajt kb 10 dkg
az egészhez kifőztem 1 kg penne tésztát

Vásári kókusztekercs

Nagyon szeretjük azokat a kókusztekercseket  amiket vásárokban lehet kapni,de valahogy sehol nem találtam  ugyanolyan receptet,keresgettem,nagyon sokat,de valahogy sehogy sem volt olyan,valamelyiknek az állaga,van amelyiknek az íze,a tölteléke stb. sokat kipróbáltam mire végre úgy ahogy összeállt,több receptből tevődött össze,de most már szinte ugyanolyan mint a vásárokban.A darált kekszhez hozzáadom a porcukrot,és a kakaót,és szárazon jól összekeverem,majd a rumot és a vizet is hozzáadom és az egészet masszává gyúrom,majd egy folpackra terítve,jó vékonyra téglalap alakúra nyújtom úgy ,hogy a tetejére egy alufóliát terítek,hogy ne ragadjon és ne tépje fel az egészet.Elkészítem a kókusz krémet is,a vajat felolvasztom,majd a cukorral jól ki habosítom,majd hozzáadom a kókuszreszeléket is,és az egészet mixerrel összekeverem,majd a krémet vékonyan rákenem a kinyújtott kekszes felületre,és az egészet feltekerem,és kókuszba hempergetem, folpackba tekerem és beteszem a hűtőbe,pár óra múlva már szeletelhető is,nem mondom hogy száz százalékos recept,de nagyon közel áll a vásárokon kapható kókusztekercshez.(szerintem finomabb:-)
Hozzávalók:

A kakaós részhez:

20dkg darált keksz
15dk porcukor
3ek kakaó
3ek főzött kávé
1ek rumaroma
0,6dl víz(vagy tej)

A kókuszos krémhez:

7dkg vaj
8dkg porcukor
2ek tejpor
10dkg kókuszreszelék
1ek tej vagy víz

kb. 5dkg kókuszreszelék a hempergetéshez

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Látogatotság: